Egyedülálló otthon 1.

Virág vagyok. 25 éve láttam meg a napvilágot, és egy éve kezdtem el dolgozni egy divatmagazinnál.
Az új állás miatt fel kellett költöznöm Budapestre, úgyhogy elkezdődött a lázas lakáskeresés. Mindenképp belvárosi lakást akartam, hogy gyorsan beérjek a szerkesztőségbe.

Rengeteg sikertelen próbálkozás után találtam egyet, ami papíron tökéletes volt, de élőben… maradjunk annyiban, hogy ráfért egy tisztasági festés.

Amúgy igazi kis ékszerdoboz. Harminchat négyzetméter és egy kis állógaléria. Szóval egy embernek tökéletes.

A falakat púderrózsaszínre festettem, a galériát pedig fehérre. Aztán elkezdődött a tervezés, megszállottan böngésztem a Pinterestet szép lakások után kutatva. Mutatok egy képet, ilyen hangulatot szerettem volna elérni:

Természetesen elsőnek az ágyat vettem. Létfontosságú volt, hogy kényelmes legyen, mivel kevés időm van aludni, úgyhogy muszáj a legtöbbet kihozni belőle. De a kényelem mellett nagyon fontos, hogy szép is legyen. Szerencsére hamar megtaláltam az álomágyat:

Persze ezzel nem ért véget az ágy projekt. Kellett egy szép ágyneműhuzat is, egy hófehér ágytakaró és sok-sok díszpárna, amit szét lehet dobálni rajta, aztán bekuckózni közéjük egy izgalmas regénnyel a kezemben.

agynemu

Nyilvánvalóan az ágy mellé kellett egy éjjeliszekrény is. Sokáig vacilláltam, végül azonban úgy döntöttem, nincs szükségem most egy hagyományos szekrényre, úgyhogy egy szék mellett tettem le a voksom. A rusztikus faszéket még a neten találtam korábban, az volt az inspirációm.

Szépen feltornyoztam újdonsült éjjeliszékemen a kedvenc könyveimet és magazinjaimat, és a torony tetejére egy szép vázát állítottam, tele virágokkal:

A nagy hálószobarendezés teljesen kimerített, úgyhogy a nap végén fel is avattam újdonsült ágyamat.

Kattints a képre, hogy elolvasd a második részt!

virag2

Olvasd el Robi kalandjainak első részét!